A csapattársam elmesélése

Bátran kijelenthetem, hogy a sport az életem. Egyszerűen nem tudok nélküle élni. Sőt, szinte olyan, mint a drog számomra. Ha nem tudok mozogni, akkor szinte elvonási tüneteim vannak. Persze ez kicsit túlzásnak hangzik, de az tény és való, hogy nekem lételemem a mozgás.

Az ismeretségi körömben nagyon sokan vannak, akik egyáltalán nem mozognak és bizony bőven van problémájuk is, ami elsősorban abból adódik, hogy teljesen mozgásszegény az életük. Mivel én eléggé tudatosan élem az életemet, így maximálisan ügyelek arra, hogy ne teljen el hét megfelelő mennyiségű mozgás nélkül.

A sport és a mozgás szeretete talán onnan ered, hogy fiatalabb koromban versenyszerűen kézilabdáztam. Ez azt jelenti, hogy igen komolyan űztem, heti legalább 3-4 edzéssel és hétvégén meg mérkőzésekkel. Imádtam. Egyszerűen megszállottja voltam és ugyanúgy imádom a mai napig, de persze ma már nem űzöm versenyszerűen.

Emlékszem, hogy kemény időszak volt az akkoriban az életemben, hiszen mindezt a tanulás mellett kellett csinálni. Hét közben a délelőttöt az iskolában töltöttem, délután pedig rohanni kellett az edzésre. Hétvégén pedig általában nem buli volt, mint sok más osztálytársamnak vagy barátomnak, hanem a meccsek, ahova gyakran utazni is kellett vidéki városokba, ami plusz megterhelés volt. Persze ezt akkoriban bírtam és bírni kellett, mert más élsportolónak is hasonló élete volt, mint nekem, de így felnőtt fejjel, visszagondolva már nem biztos, hogy belevágnék még egyszer. Persze utólag mindig sokkal okosabb az ember, de akkor és ott ezt más volt így ennyi év távlatából visszagondolva.

Gyakran kérdezik, hogy miért hagytam abba a kézilabdát. A történet eléggé klasszikus és egyszerű: egy komolyabb térdsérülés miatt. Ez nagyon sok sportolónak keresztbe töri a karrierjét, sajnos az enyémet is.

Így le kellett mondanom az élsportról és maradt a hobbi kézilabda. Manapság hetente egyszer összejárunk volt csapattársakkal és egy jót edzünk, sportolunk.

A múltkori edzésen megjelent az egyik csapattársunk is, akit már régen nem láttunk, mert arcplasztikai műtétje volt, amelyet a plasztika.info.hu oldalon rendelt meg a Kelemed plasztikától. Az edzés utáni sörözésen mesélt is nekünk magáról a műtétről és a klinikáról is.

A Kelemed plasztika Dr. Kelemen Ottóról kapta a nevét, aki már évtizedek óta benne van a szakmában. Még anno 1997-ben kezdte orvosi karrierjét az akkori magánpraxisával. Majd 2000-től kezdve Pécsen nyitotta meg saját magánrendelőjét a Szigeti úton, majd pedig 2009-ben Budapesten a Szent István Parkban is nyitott rendelőt és azóta már mind a két magyar városban praktizál. Sőt az utóbbi években egy harmadik rendelővel is bővül a kínálat, amely a második kerületben, a Szilágyi Erzsébet Fasorban található. A telephelyek között az a különbség, hogy Pécsen és a Szent István Parkban csak a kisebb beavatkozásokat végzik el, míg a nagyobb műtéteket a 2. kerületi címen végzik, amely egy komoly, minden igényt kielégítő műtővel van felszerelve.

Miért választotta a csapattársam a Kelemed plasztikát?

Legfőképpen azért, mert hatalmas szaktudással rendelkeznek és mindenképpen biztos kezekben szerette volna tudni magát. Dr. Kelemen Ottó már 25 éve a szakmában dolgozik, tagja a különböző nemzetközi orvosi társaságoknak és a lehető legmagasabb szintű követelmények és protokoll szerint végzi a munkáját. Már az első perctől kezdve nagyon kedvesen és készségesen fogadták a csapattársamat. Megbeszélték a problémát és utána a lehető legszemélyreszabottabb beavatkozás mellett döntöttek. Türelmesen megbeszélték a műtét előnyeit és hátrányait, a lehetséges mellékhatásokat és várható felépülési időt is. Mindent számba véve a műtét mellett döntöttek, amelyet egy gondos kivizsgálás előzött meg, de a műtét során és utána is abszolút emberien bántak vele.

Mit takar pontosan a Kelemed féle arcplasztika?

Ez a típusú arcplasztika elsősorban azoknak a középkorúaknak ajánlott, akiknek úgymond még nem lóg az arca, de már kissé megereszkedett és szeretnének ezen változtatni.

Magától a műtéttől egyáltalán nem kell félni. Miért? Mert ez egy roppant egyszerű és gyors rutinműtét, amely nagyjából 45-60 percet vesz igénybe. Egyáltalán nem fájdalmas, mert helyi érzéstelenítővel végzik és röviddel a műtét után már lehet távozni is. Ennek a típusú műtétnek az a nagy előnye, hogy nem kell metszéseket ejteni és utána nem keletkeznek hegek sem, sőt akár már 3-4 napon belül teljesen normalizálódik a helyzet és szövődmények szinte soha nem fordulnak elő, csak nagyon ritka esetben. Ami tipikus egy ilyen fajta műtét után, az a bőrpír, duzzanat vagy véraláfutás, de természetesen ezekre is felírnak speciális krémet.

Mindenkit érdekel, hogy mikortól lehet elkezdeni újra úgymond normális életet élni. Mivel a műtéteket csütörtöki napokon végzik, így a hétvégét érdemes a pihenésre szánni, de a rákövetkező hétfői napon már lehet menni dolgozni. Viszont, aki komolyabb mozgásra vagy sportolásra vágyik, annak minimum 4 hetet várni kell a műtét után, ugyanis 4 hétig mindenfajta sport, szauna vagy például szolárium szigorúan tilos és persze még kozmetikushoz is nagyjából 6 hétig nem ajánlott menni.

Az ár attól függ, hogy milyen típusú arcplasztikát választunk. A mikrozsír feltöltés 300-350 ezer forintba kerül, míg a Silhouette-soft arcközépemelésért 150 és 350 ezer forintot kell fizetni attól függően, hogy milyen típusú.

plasztika.info.hu

Hogyan alakul az árképzés ennél a klinikánál?

Mivel ezerféle beavatkozást kínálnak, így nem lehet teljesen egzakt árjegyzéket kialakítani. Összességében az ellátásokat áfát tartalmazó és áfamentes kategóriába lehet sorolni. A szépészeti, kozmetikai vagy esztétikai beavatkozásokról elmondható, hogy tartalmaznak áfát, míg az úgynevezett gyógyító-megelőző, helyreállító és megújító kezelések nagy része nem tartalmaz áfát. Az első kategóriába tartozik például a botox ránctalanítás, kémiai hámlasztás vagy a különböző esztétikai szolgáltatások. A második kategóriába tartoznak az olyan beavatkozások, mint a hasfal helyreállító műtét, a visszértágulatok kezelése vagy akár az emlőhelyreállító műtétek.

Az egész folyamat a konzultációval kezdődik, ahol az orvossal meg lehet beszélni a kezelési tervet és ennek fényében határozzák meg a pontos kezelést. A kezelés függvényében kerül meghatározásra az áfatartalom vagy éppen áfamentesség. Az árképzést orvosszakmai magyarázat is kíséri valamint azt is elmagyarázzák részletesen, hogy az adott szolgáltatás miért kerül annyiba.

A fizetéssel kapcsolatban jó hír, hogy azon egészségpénztári tagok, akiknek az egészségpénztára szerződéses viszonyban van a Kelemeddel igénybe vehetik a szolgáltatásokat. Természetesen ezt mindig előre kell jelezni, ha valaki egészségpénztári finanszírozást szeretne igénybe venni. Sőt, még részleges fizetésre is van lehetőség.

Akkor sincs semmi baj, ha éppen valaki egy olyan egészségpénztárnak a tagja, akivel még nem szerződött a Kelemed. Ebben az esetben a páciens kérésére már akár két héten belül is szerződni tudnak az adott pénztárral. Aki a szerződött egészségpénztárak részletes listájára kíváncsi, megtalálja azt a plasztika.info.hu oldalon.

Szintén a Kelemed weboldalán minden információt megtalálunk az elérhetőségekről is telefonszámmal, email címmel, nyitvatartási idővel és még részletes térképpel is a rendelőkről.

Nagyon sok információt találunk még a blogon is. Itt különböző cikkekbe olvashatunk bele a Kelemed által kínált kezelésekkel kapcsolatosan, így akiben felmerült a kétség vagy egyszerűen csak fél meglépni, amit szeretne, annak mindenképpen érdemes egy kicsit utánaolvasni.

Őszintén megvallva nagyon tetszett a csapattársam elmesélése és komolyan elgondolkoztam rajta, hogy esetleg én is rászánjam magam egy ilyen szépészeti beavatkozásra. Talán nem is olyan rossz ötlet.