Segítettem a kézilabdapálya építésében

Kisfiam kedvenc sportja a kézilabda. Évek óta járunk edzésekre, szerencsére kifejezetten tehetséges ebben a sportban. Most éppen a versenyszezon végéhez értünk, amit a csapat sikeresen zárt. Mi szülők amellett, hogy lelkes rajongók vagyunk, nagyban támogatjuk a csapatot, táborokat szervezünk, segédkezünk a házi versenyek lebonyolításában és most éppen egy új projekt vette kezdetét, amiből szintén kivesszük a részünket egytől egyig.

Van egy kültéri pálya is, ahol nem sokat vannak a gyerekek, de néha vannak szabadtéri edzések, és akkor szokták használni ezt a pályát – azaz szívesen használnák, ha használható lenne. Sajnos minden irányból szomszédok vannak, akiktől valahogyan el kellene szeparálni a pályát. Nos, én éppen ehhez tudtam segítséget adni. A tervek már megvoltak, csupán egy kivitelezőre volt szükség.

Ekkor dobtam fel az Acélpartner Kft. nevét, amit szerencsére többen is ismertek már. Ez egy acélfeldolgozó és kereskedelmi Kft. Már 22 éve vannak a piacon, azóta egyre bővülő szolgáltatásokkal, egyre nagyobb tapasztalattal és vevőkörrel. A cég telephelye a régi Budapesti Vegyipari Gépgyár területén található, a X. kerületben, a Gyömrői úton.

Elküldtem a kézis csoportba a linket, amit minden szülő meg is nézett: acelpartner.hu/langvagas. Sok fontos információ olvasható a honlapon, szerintem az edzőnek is nagyon szimpatikus volt az acelpartner.hu/langvagas. Kifejezetten tetszett nekik, hogy 1-3 napon belül tudnak ajánlatot adni, és a munkálatokat 1-2 hetes határidővel teljesítik is. Mivel fontos, hogy a következő szezonra már készen is legyen a pálya, így ez valóban szerencsés ütemezés volna.

Ajánlatot kérni, pedig több módon is lehetséges például telefonon, e-mailben, személyesen vagy pedig a honlapon keresztül egy űrlap kitöltésével. Sőt, a cég kifejezetten sok internetes fórumon van jelen, olyanokon, mind a Facebook, az Instagram, A YouTube vagy a Linkedin. Továbbá vannak a cégcsoportnak média megjelenéseik is, például újságcikkek szaklapokban, rádióinterjúk vagy különféle reklámkampányok.

Az Acélpartner Kft. keres munkatársakat is, jelenleg darukezelő, termék összeszerelő munkatársat, lángvágó munkatársat és targoncás, alapanyag raktárost. Jelentkezni szintén a honlapon lehet egy űrlap kitöltésével.

Fontos továbbá a cég profilja és szolgáltatásaik, hogy mivel is foglalkoznak, milyen projectekkel lehet őket keresni. Első sorban CNC vezérlésű lángvágással és CNC vezérlésű plazmavágással, amelyekhez több különféle méretű gépük van, így különböző nagyságú acél vagy plazmaszerkezetek méretre vágását is tudják vállalni. valamint kereskedelmet is folytatnak, teht van raktáron eladó melegen hengerelt lemezük, amelyeket szintén meg lehet tekinteni a honlapon a ‘Kereskedelem’ menüpontban. Pontosabban van melegen hengerelt finomszemcsés durva lemezük, melegen hengerelt, ötvözetlen durva lemezük, melegen hengerelt növelt folyáshatárú és kopásálló durva lemezük, valamint melegen hengerelt nemesíthető és betétben edzhető durva lemezük is.

Az előbb felsorolt területeken kívül, még van néhány szolgáltatás, amelyekkel rendelkezik az Acélpartner Kft. Ilyen a felülettisztítás, amikor kézi köszörűvel tisztítják meg a levágott felületeket, hogy egy esztétikus felszínt hozzanak létre. Az élletörés során pedig hegesztési gyökelőkészítéssel látják el a gyártandó alkatrészt a megrendelő kérésének megfelelően. Továbbá foglalkozik a cég acélszerkezetek gyártásával, építőipari kivitelezéssel, és több kisebb és nagyobb munkagéppel is rendelkeznek.

A megrendelőnek pedig van lehetősége halasztott fizetésre, hogy ne egy összegben, azonnal kelljen megtérítenie a szolgáltatás költségét. Ennek főleg a nagyobb volumenű munkáknál van fokozott jelentősége. A hitelkeretet díjmentesen állítják fel, azoknak a hitelező cégeknek a segítségével, amelyekkel kapcsolatban vannak.

A kézis csoportban néhány napon belül többen is jelezték, hogy elolvasták a honlapot, megnézték a cégszolgáltatásait, és részükről megfelel, hogy az Acélpartner Kft. segítségével vágassuk méretre a pályához szükséges nagyobb acélszerkezeti elemeket.