Edzés utáni téma: a napelemes rendszerek ára

A kézilabda nem véletlenül lett annyira népszerű sport, hiszen egyszerre igényel komoly fizikai felkészültséget, taktikus gondolkodást és csapatjátékot. Sokan lenézik, pedig a focinál lényegesen intenzívebb és durvább sport. Személy szerint a középiskola óta rajongok érte, és amikor tehetem, űzöm is. Járok egy amatőr csapatba, tényleg csak a mozgás öröméért, meg persze azért, mert remek a társaság. Mióta a férjemmel családot alapítottunk, elég kevés a szabadidőm, így maximálisan szeretném minden percét kihasználni. Meg hát ott van persze a háztartás vezetése, a lehetőségek állandó keresése a spórolásra. Így tudtam meg többek között azt is, hogy ma már egyáltalán nem olyan horribilisan magas a napelemes rendszerek ára, és bárkinek ott van a lehetőség a beruházásra.

Az egyik edzés után beszélgettünk a többiekkel, és a megújuló energia is szóba került, mint remek spórolási alternatíva, többek között a napelem rendszer is. Ketten is mondták, hogy nekik már van pár éve, és nagyon elégedettek vele. Ahogyan remélték, beváltotta minden elképzelésüket, és gyakorlatilag lenullázták vele a villanyszámlájukat. Gondoltam magamban, hogy pontosan erre lenne nekünk is szükségünk, úgyhogy megkérdeztem őket, hová érdemes fordulni, honnan lehet a legjobban informálódni. Ők a napelemrendszer.info oldalát javasolták, mert ez az ország piacvezető napelemes kivitelező cégének az oldala, és ott a napelemes rendszerek ára is remekül nyomon követhető.

Nem is vesztegettem sok időt, otthon a férjemmel hamar rá is vetettük magunkat az ajánlott webhelyre. Ahogy a többiek mondták, a megfelelő aloldalon mindent elolvashattunk, ami a napelemes rendszerek árait illetően. Megtudtuk, hogy ugyan rá kell áldozni egy viszonylag nagyobb összeget (mindenképpen egymillió forint felettit), azonban a minőségi elemeknek és alapanyagoknak köszönhetően az ilyen rendszerek tartósak és mindenképpen visszahozzák az árukat 8-10 év elteltével. Ráadásul ők csak kiváló Sharp napelemekkel dolgoznak, amikre 25 éves gyártói garancia van, szóval amiatt nem kell félni, hogy az átadás másnapján már működésképtelen lesz az egész.

Végeredményben ha azt nézzük, hogy milyen minőségi elemekből épül fel egy ilyen, már nem is olyan magas a napelemes rendszerek ára. Azt hiszem, most született végleges döntés bennünk, hogy beruházunk egy ilyenbe, és ennyivel is könnyebbé tesszük az életünket.