Weboldallal fogjuk népszerűsíteni a klubot

Van egy nagy problémám, méghozzá az, hogy már nem nagyon járnak nálunk az emberek kézilabdára. Régebben minden ismerősöm ott volt minden meccsen, jöttek a környező településekről is, azonban egy ideje nagyon lecsökkent a kézilabda iránt érdeklődők száma, ezáltal pedig nem csak a csapatlétszám csökkent le, hanem a szponzorok száma is. Azt pedig mindenki tudja, hogy egy kézilabda csapat életében nagyon fontos szerepet töltenek be a szponzorok, hiszen ők teszik lehetővé azt, hogy a csapat működjön.

Az egyik kedves barátom azt tanácsolta, hogy kezdjek el gondolkodni weboldal készítésben, ahol a látogatókból lehetnek partnerek, ügyfelek. Felhívta a figyelmemet arra, hogy ismer egy olyan oldalt, ami ezt lehetővé teszi.

Elküldte nekem üzenetben ennek a weboldalnak az elérhetőségét, aminek már a címsora is igen vonzó volt: Weboldal készítés – Változtasd a látogatóidat ügyfelekké. Majd pedig rögtön egy ügyfél véleményt olvashattam azzal kapcsolatban, hogy milyen a hozzáállásuk az ügyfelekkel szemben, arról is olvashattam, hogy mennyire felkészülten végezték el a szövegírással és a design tervezéssel kapcsolatos munkákat, valamint a weboldal technikai kialakításával is kiemelkedően foglalkoztak.

Ahogyan ennek a weboldalnak a tartalmát végigolvastam, ami egyébként igazán részletes és információkban gazdag volt, az jutott eszembe, hogy egy jól működő modern honlappal valószínűleg szponzorokat is könnyebben el lehet érni, hiszen nem feltétlenül muszáj pontosan azokat a szponzorokat visszaszerezni, akik már korábban is támogatták a csapatot, az internetnek köszönhetően megnyílt a világ és bárhonnan szerezhetünk olyan támogatókat, akik segítenek előrébb vinni a csapatot, illetve csapattagokat is könnyebb szerezni a környező településekről, hiszen egy ilyen weboldalt jól meg lehet hirdetni, és el lehet juttatni mindenkihez.

Ahogy elnéztem a Keresőben Első cég tevékenységét, ők sem csak weboldal készítéssel foglalkoznak, hanem hirdetéseket is kezelnek, így nemcsak a weboldalamat tudják elkészíteni a kézilabda csapatról, hanem akár azonnal Facebook vagy Google Ads hirdetést is készíthetek velük, aminek köszönhetően az emberek azonnal rátalálhatnak a weboldalra, és nem kell várni arra, hogy az organikus elérés is beinduljon.

Vizuális típusnak tartom magam, így nagyon jól jött az, hogy ezen a weboldalon láthattam azoknak a cégeknek az oldalait, akiknek már korábban készítettek weboldalt, ezt egy képen is láttam az oldalon, valamint a Weboldal készítés – Változtasd a látogatóidat ügyfelekké lap alján tíz ügyfélnek meg is van nevezve az oldala, amit így meg tudtam nézni élőben.

Ezeknek a weboldalaknak a megjelenése és a szövegezése meggyőzött, tudtam, hogy nekem is őket kell választanom, hiszen mindegyik oldal nagyon jól nézett ki. Látszik mögötte a komoly szakmai tudás, és amellett, hogy úgy döntöttem, hogy őket fogom megbízni a weboldal elkészítésével, a referenciamunkaként feltüntetett weboldalak között találtam olyan céget, akivel szintén fel fogom venni a kapcsolatot, mert pont szükségem van olyan szolgáltatásra, amikkel ők foglalkoznak. Tehát már azzal, hogy elkezdtem foglalkozni a kézilabda csapat oldalának gondolatával, duplán nyertem, de ami a legfontosabb, hogy sikerült találni olyan céget, aki professzionális weboldalt fog készíteni nekünk, és még az ügyfélszerzésben is a segítségünkre lehetnek.

Találtam az oldalon egy menüpontot a csapatról, amit nagyon jó volt végignézni, így egy picit megismerhettem azokat a képeknek és a rövid bemutatkozóknak köszönhetően, akik támogatni fognak abban, hogy új szponzorok és új csapattagok csatlakozzanak a kézilabda csapatunkhoz.

Úgy érzem, ez egy remek együttműködés kezdete lehet. Az árajánlatot már be is kértem tőlük, hogy tudjak tervezni. Persze az oldalon találtam árakat, igen részletesen kifejtve, de minden weboldal esetében másképp alakulnak végül a számok, így én nem álltam neki számolgatni, hiszen én nem is tudhatom azt, hogy végül melyik feladatra mennyi munka órára lesz ténylegesen szükségük.