A selfie me felirat felbukkanása a kézilabda meccsen

Gyerekkorom óta kézilabdázom. Ugyan manapság csak hobbiként űzöm ezt a sportot, már nem versenyzek. Kézilabda meccsekre azonban továbbra is előszeretettel szoktam ellátogatni. A legutóbbi mérkőzést is lelkesen vártam. Nem csalódtam, szuper élmény volt, jó érzés szurkolni. Mikor már éppen hazafelé tartottunk, egy feliratra lettem figyelmes.

Selfie me – olvastam az egyik sarokban lévő molinón. A jelentésével tisztában voltam, de hogy mit keresett a sportcsarnokban, arról fogalmam sem volt. Így hát közelebb mentem és úgy vettem szemügyre a hirdetést. A kiírás alapján rengeteg új információt szereztem és mondanom sem kell, teljesen belelkesedtem. Hiszen abban rögtön biztossá váltam, hogy ez csakis valami nagyszerű dolog lehet.

Hogy hogyan készülhet szelfi saját magunkról, hogyan lehetséges a selfie me fényképezőgép nélkül? Hát egy selfiegép segítségével, ilyen egyszerű. A selfiegép egy fotóautomata, amely beépített tükörreflexes vakuval és nyomtatóval is rendelkezik, így nem csak tökéletes fotókat készít abban az esetben is, ha nincs elég világos, de még ki is nyomtatja az elkészült képeket.

A kézilabda meccsen lehetőség is nyílt ennek a csodálatos masinának a kipróbálására, hiszen a selfie me felirat alatt be is rendeztek egy kis fotósarkot. Nem foglalt túl nagy helyet az egész, de abban a 9 négyzetméterben minden volt, ami önfeledt időtöltést ígért. Voltak ott tréfás szemüvegek és parókák, meg egy csomó vicces felirat és maszk. A háttér pedig kitűnően illeszkedett a sportcsarnok környezetébe. Az elkészült fotókon szerepelt a meccs dátuma, időpontja és a résztvevő csapatok neve. Zseniális volt az egész. Sőt, hogy gördülékenyen menjen a szelfizés, a selgiegep.hu egy munkatársa segítette az embereket, beállította az automatát és elmagyarázta a működését az érdeklődőknek. Mindenki örömmel vette kézbe az elkészült fotókat. Sokan többször is beálltak a sorba, hogy lefotózzák magukat. Ennek persze semmi akadálya nem volt, mert bármennyi, azaz végtelen számú fotót lehetett készíteni. Mikor végeztek, csupán amiatt aggódtak, hogy hogyan fogják ezeket feltölteni az oldalaikra. Mert ugye ami nem szerepel a közösségi oldalakon, az olyan, mintha meg sem történt volna.

De az ott segédkező srác megnyugtatta őket, hogy semmi ok az aggodalomra, hiszen digitálisan az összes elkészült fotót átadják majd a szolgáltatást megrendelők számára, így minden bizonnyal közzé fogják tenni a képeket. Természetesen egy sportrendezvény számára sincs jobb reklám, mint a boldog, elégedett résztvevők. 4 órán keresztül lehetett selfie me képeket készíteni. Több időre is bérelhették volna a fotóautomatát, hiszen óriási volt az érdeklődés. Erre van is lehetőség, hiszen akár 8 vagy annál több órára is bérelhető. Ezzel sajnos most nem éltek a szervezők, de talán majd legközelebb.

Ez a meccs nem kérdés, hogy örök emlék marad mindenki fejében. Hiszen a képek is felejthetetlen percekről árulkodnak. Eddig is nagy meccsre járó hírében álltam, de ezután biztos, hogy még több ilyen eseményre ellátogatok majd, hátha újra felbukkan a selfie me felirat egy ilyen nagyszerű selfiegéppel.