Cégmódosítás megoldására kaptam ötletet a gyerekkori csapattársamtól

Gyerekkoromban hosszú éveken keresztül kézilabdázónak készültem, aztán sajnos ahogy az sok esetben lenni szokott, egy sérülés után el kellett búcsúznom ezektől az álmoktól. A barátságok viszont megmaradtak az akkori csapat nagy részével, hiszen egy nagyon képlékeny időszakot töltöttünk együtt az életünkből, gyakorlatilag non-stop. Nem sokunkból lett hivatásos sportoló – szerencsémre -, mert különben nem kaphattam volna ilyen jó segítséget cégmódosítás ügyében sem.

Az történt ugyanis, hogy a vállalkozásomban megváltozott a székhely, ezt pedig, mint hivatalos változást le kell jelenteni a cégbíróság felé, amit ugye nem lehet csak úgy akárhogy. Éppen ezért szükségem volt egy olyan vállalkozásra, akik tudnak ebben komplex segítséget nyújtani.

Így jutottam el a topcegalapitas.eu csapatáig, akik profik többek között a cégalapítás és cégmódosítás területén mindenben. Nem volt kérdés a baráti ajánlást követően, hogy őket választom.

Alapvetően kétféle csomag érhető el náluk a cégmódosításra attól függően, hogy milyen mértékű változtatást kell eszközölni. Ha csak egyszerűbb módosításról van szó, akkor az alapcsomagot lehet igényelni, ami 17.900 forintba kerül plusz áfa. Ha viszont átruházásról, vagy tagcseréről van szó, annak komolyabb vonzata van, mivel komolyabb munkáról van szó, ezért ez 29.900 forintba kerül, plusz áfa.

Mindegyik magában foglalja az egy órás konzultációt és az ügyvéd által történő cégmódosítást, valamint az aláírásmintákat (ha szükség van rá), a cégbíróság előtti jogi képviseletet, továbbá az e-mailes értesítést a folyamat sikerességéről.

A cégmódosítás nem bonyolult dolog, ráadásul ha megfelelő csapat segítségét kérjük, akkor tényleg nagyon egyszerűen és gyorsan át lehet esni az egész műveleten, különösebb nyűg és vagyonok elköltése nélkül. Szóval azt ajánlom, hogyha van egy jó gyerekkori barátotok, aki jártas ezekben az ügyekben, akkor nyugodt szívvel bízzatok benne és intézzétek ott a cégmódosítás dolgát, ahol ő ajánlja.