Kézilabdameccs és energetikai tanúsítvány készítés

Unalmas volt a kézilabdameccs, hát találtam más elfoglaltságot

Jómagam nagyon szeretem a kézilabdát, ha tehetem, a mérkőzéseket is élőben követem nyomon. Csakhogy mostanában nem igazán nyílik lehetőség arra, hogy az ember élőben hódolhasson ennek a szenvedélynek. Így aztán én is kénytelen vagyok az online közvetítések tapasztalatára szorítkozni a meccsek tekintetében. Ugyanígy nincs meg az a hangulat, mint a lelátón, de azért igyekszem így is megteremteni a megfelelő közeget. Popcorn, kóla, és a kedvenc mezem – ebben követem nyomon most a mérkőzéseket. Bár a legutóbbi alkalom nem sikerült túl fényesre, azt kell, hogy mondjam. Olyannyira nem, hogy tulajdonképpen majdnem elaludtam rajta. Ezért találnom kellett egyéb elfoglaltságot, amivel addig is leköthettem a figyelmemet. És bár határozottan nem szeretem a kézi meccseket bármi egyéb elfoglaltsággal megszakítani, ez alkalommal még jól is esett, hogy lekötötte valami a figyelmemet.

Energetikai tanúsítvány készítés az e-tanusitas.eu csapatával!

Persze nem volt nehéz megtalálni a megfelelő témát, ugyanis jelenleg áruljuk a szüleim lakását, így épp a kézilabda meccs és energetikai tanúsítvány készítés világában vagyok elmerülve, de nyakig. Bizony nem egyszerű megtalálni a megfelelő szolgáltatót a témában. Szerencsére mi az ismerősöktől kaptunk egy nagyon jó ajánlást, ezért nincs minden veszve. Az e-tanusitas.eu oldalon ajánlották, hogy nézzünk körbe, és így is tettünk. Mint kiderült, nagyon is helyesen, ugyanis ez a csapat felel az ország energetikai tanúsítvány készítésének 10%-ért! Ezáltal pedig temérdek szakmai tapasztalattal és rutinnal a hátuk mögött vágnak bele a felkérések teljesítésébe. Sőt, mi több, országos lefedettséggel rendelkeznek! Ennek külön megörültem, a szüleim lakása ugyanis Kecskeméten van, én pedig Budapestről próbálom meg az ügyeket intézni.

A legtöbb tanúsító cég ugyanis egy-egy város köré csoportosul. 50-80 kilométeres körzettel még elbírnak, nagyobb kapacitás esetén talán egy megyét is képesek lefedni. De országos elérhetőséggel nem igazán találkoztam még eddig. Na és a munkatempójuk… Bizony az is irigylésre méltó. 24 óra alatt elkészítik az energetikai tanúsítványt, amelyet aztán futárral szállíttatnak ki az ügyfélhez. De ha ennél még gyorsabb ügyintézésre lenne szükségünk, az energetikai tanúsítvány készítés ideje akár 12 órára is lerövidíthető! Persze ez az ügyféltől is megkíván egyfajta rugalmasságot. Hiszen minél több adatot tudunk a cég részére előre benyújtani, annál gyorsabban tudnak haladni ők is az energetikai tanúsítvány készítésével. Így tehát ne tartsuk magunkban, ha rendelkezésre állna a lakás tervrajza, vagy egyéb dokumentációk!

Nem csak a szakértelmük, de az áruk is megnyerő!

A szolgáltatást az e-tanusitas.eu oldalán található űrlap kitöltésével, online van lehetőségünk megrendelni. Ezt követően rövid telefonos egyeztetés után kiérkeznek a kollégák a helyszínre, akik elvégzik a szükséges felmérést. Csakhogy felmérés közben már továbbítják is a mérési adatokat az irodában dolgozó kollégáiknak, akik így párhuzamosan el is tudják kezdeni az energetikai tanúsítvány készítését! Mindezt ráadásul baráti áron vállalja a csapat. Sőt! Ha esetleg az a helyzet állna fenn, hogy az ember talál olyan másik szolgáltatót, aki náluk olcsóbban végzi a tanúsítványt, akkor a versenytárs által ígért alacsonyabb áron végzik el a munkát! Számomra ez is a cég rátermettségét bizonyítja. Ráadásul, ha valaki most veszi igénybe a szolgáltatást, akár még egy 4000 Ft értékű Ingatlan Kisokos is ütheti a markát! Sosem lehet tudni, mire jó egy ilyen kis könyv, én nagyon hasznosnak találom az enyémet.

Nektek volt már dolgotok energetikai tanúsítvány készítésével? Kíváncsian várom a tapasztalatotokat, ne habozzatok minden infót megosztani!