Az egykori csapattársam ajánlott vízszerelőt

Fiatalabb koromban szenvedélyesen sportoltam, és a kézilabdáé volt a szívem. Ebben a labdajátékban találtam meg azt a lendületet, azt az energiát, amit sehol máshol. És ami még jobb: erős barátságok köttettek csapaton belül, olyanok, amik még most is tartanak, hogy már egyikünk sem űzi a dolgot aktívan. De az egyik legjobb barátomat is itt ismertem meg, akire mindig, minden helyzetben számíthatok, ha kell. A múltkor például bajban voltam, mert a szivárgó víz miatt egy szerelőre lett volna szükségem minél előbb, de akárhányat hívtam fel, mindegyik vagy handabandázott és kibújt a dolog alól, vagy csak hetekkel későbbre tudott volna időpontot mondani. Szóval felhívtam a barátomat, és kértem tőle segítséget, hátha ismer valakit, akit én nem. És de jól tettem, hiszen a figyelmembe ajánlotta a vizszereles net oldalát, akik szerinte verhetetlenek Budapesten és Pest megyében.

Mint ahogy az a vizszereles net weboldaláról kiderült, ez nem egy friss vállalkozás, sőt, több mint 30 éve vannak a pályán. Ezt nevezem szép karriernek! És még ha nem is ugyanaz a csapat összetétele mint induláskor, azért a legtöbb munkatársuknak igen komoly tapasztalata van, és folyamatosan képzik is magukat. Már itt meg lettem volna győzve, ám amikor láttam, hogy számlát is adnak a javításról és garanciát is vállalnak a munkájukra, na ott adtam be a derekam végleg. ennyire megbízható és becsületes vállalkozással is ritkán találkozni! Sajnos sok működik úgy, hogy “csak addig tartson, amíg az ügyfél átveszi, utána kit érdekel”. Hát, ez a cég láthatólag NEM így működik.

Mint kiderült, nem csak Budapesten, hanem egész Pest megyében is bárhová kimennek címre, és éjszaka vagy hétvégén is kijönnek pár órán belül, ha vészhelyzet állna elő. Rendben, ennek persze megvan az ára, ám amikor nagy a baj, akkor a pénz a legkevésbé fontos dolog! Mivel nálam azért annyira nem volt katasztrófahelyzet, így nem éltem ezzel az opcióval, amikor felhívtam őket. De még így sem kellett sokat várnom, pár nappal későbbre mondták, hogy érkeznek. És csodák csodája, így is lett!

A megadott napon és időben megérkezett a vizszereles net csapata a szakemberekkel, és természetesen minden eszközzel, szerszámmal felszerelkezve. Beengedtem őket, és megmutattam, hogy a probléma. Azonnal munkához is láttak, és egykettőre elhárították a dolgot. Az egyik flexibilis cső adta meg magát, azt kellett kicserélni, így igen hamar végeztek is. Mondhatni, egy fél órán belül. Nem mondom, én valószínűleg már a megtalálásával is szenvedtem volna, nekik azonban az ilyesmi rutin meló. Így anyagilag se lett túlzottan megterhelő a dolog. Összességében nagyon elégedett vagyok, és máskor is a vizszereles net csapatát fogom hívni.