Ezektől a nyári gumi áraktól labdát fogsz!

Gondolom Te sem gyalog jársz a kézilabda edzésekre. Főleg ebben a hideg, havas időben, amikor sokkal kényelmesebb a kocsi fűtött ülésén eljutni a terembe. Télen hideg van, nyáron pedig füllesztően meleg. A legmelegebb hónapokban pedig pont, hogy az autód klímája után sóvárogsz, hiszen izzadsz majd eleget a kemény edzésen. Ha még nem vásároltad meg a nyári hónapokra a tökéletes autó kiegészítőket, akkor vess egy pillantást a gumidiszkont.hu nyári gumi árak promóciójára!

Mindig is ódzkodtam az interneten való vásárlástól, főleg, ha nagy beruházásról van szó. Az abroncsvásárlás pedig nem kevés pénz sajnos, sőt. Ezért is mindig „offline” boltokban vettem meg a gumikat, ahol meg tudtam őket nézni élőben is.

nyári gumi árak

Az egyik nap azonban éppen a neten böngésztem, amikor rátaláltam a Gumidiszkont oldalára. Már majdnem kiléptem a böngészőből, amikor felfigyeltem a kis szövegre a honlapon: 19 év szakértelem. Na ez már valami – gondoltam magamban, így tovább olvastam. Nem minden nap találkozik az ember 100%-ban magyar tulajdonban lévő céggel, ami már 19 éve szolgálja ki az ügyfeleit. A cég egyaránt foglalkozik abroncsok értékesítésével és javításával, mindezt a legjobb szakemberekkel.

Teljesen fellelkesülve nézelődtem tovább, amikor szembejött a „nyári gumi árak” felirat. Ez az oldal mintha a gondolataimban olvasna – éppen mostanában gondoltam arra, hogy ideje megvenni a nyári gumiabroncsokat, hiszen jó eséllyel most zajlanak a nagy leárazások, a készlet kisöprések. Ezen az oldalon sem volt ez másként, akár 49% kedvezményt is el lehet csípni ezekkel a nyári gumi árakkal.

Gyorsan elő is kerestem a kis papíromat, amire fel van írva, hogy milyen abroncsot kell vennem az autómhoz. Gondolom nem én vagyok egyedül az, aki nem tudja, hogy pontosan milyen nyári gumira van szüksége. Elvégre nem veszünk abroncsot minden héten. No’ de, beírtam az adatokat a szűrőbe: személygépkocsira, nyári gumit, minimum 4 darabot, ilyen méretben, ettől a márkától. Lehet most sokan fogják a fejüket, hogy egy jó márka még nem garancia arra, hogy jó terméket vegyünk, de nekem ez igenis fontos és óriási pozitívum az, hogy az oldal még erre is gondol. Ötcsillagos vevőorientált kiszolgálás.

Az oldalon/ raktáron egyébként több, mint 30 ezer abroncs található, így biztos mindenki meg fogja találni azt, ami a leginkább kedvére van. Külön piros pont jár a 10 percenként frissülő készletért – itt tényleg profik dolgoznak és minden igénynek igyekeznek maximálisan megfelelni. Természetesen ez a folyamatos frissülés nem csak a vásárlóknak jelent óriási segítséget, de a dolgozóknak is, mivel így sem elégedetlen ügyfél, sem kellemetlen beszélgetés nem lesz.

nyári gumi árak
Bőséges választék!

Sikerült is kiválasztanom a legjobb ár-érték arányban lévő abroncsot, amivel kerekenként 50 ezret spóroltam. Ez a vásárlás végösszegéből 200 ezer forintot jelent! Nagyobb szerencsém nem is lehetett volna szerintem, hiszen pont tervben van egy alapos szervíz is a kocsim esetében. Így a megspórolt összegből lehetőségem lesz minden esedékes dolgot megcsináltatni rajta.

Az adataim megadása után következett a fizetési mód kiválasztása. Sok oldallal ellentétben a Gumidiszkontnál lehetőség van akár nagy összegeket is utánvéttel fizetni. Ez a fajta, vásárlókkal szembeni bizalom komoly szimpátiát ébresztett bennem, amit el is várok egy ilyen kiváló oldaltól és cégtől. Hiszen, ha én bízok bennük és megrendelem a terméket, akkor ők is fektessenek belém kellő bizalmat azzal, hogy megadják az utánvétes fizetés lehetőségét.

Ezt követően már csak megerősítettem a vásárlási szándékomat és mentem dolgomra. Este láttam, hogy a visszaigazolás szinte a rendelés leadása pillanatában megérkezett az e-mail címemre, így nyugodtan heveredtem le aludni.

Másnap éppen iszogatom a reggeli kávémat, amikor telefonhívást kapok a futárszolgálattól. Máris megérkezett a gumiabroncs? Elképesztő kiszolgálás! Lehet picit furán hangzik, de ettől az abroncsvásárlástól igazi királynőnek éreztem magamat. Tényleg én voltam a fontos és érvényesült a „mindent az ügyfélért” szólás, amivel nagyon sokan dobálóznak. Ezzel szemben a Gumidiszkont nem ezt teszi. Minőséget ígérnek, minőséget adnak.

Már alig várom, hogy elkopjanak a téli gumijaim is, hogy megint rendelhessek. Ha még nem csaptál le a gumidiszkont.hu nyári gumi árak kedvező ajánlataira, akkor feltétlenül keresd fel a webshopot! Garantálom, hogy nem fogsz csalódni és nyáron a legbiztonságosabb kerekeken tudsz majd gurulni edzésre.