Az alkoholról való leszokás a kézilabdázókat is kihívás elé állítja

Biztos mindenki emlékszik arra az emlékezetes férfi EB mérkőzésre, amikor a svéd játékosok, megszegve a házirendet, alkoholt fogyasztottak a hotel bárjában. Természetesen az edzőt mélyen felháborították a történtek, hiszen a játékosoknak előre kellett volna engedélyt kérniük ezzel kapcsolatban. Szigorú étrendet kell követniük a sportolóknak, melybe az alkohol fogyasztása nem fér bele – az alkoholról való végleges leszokás viszont annál inkább!

Természetesen 1-2 pohár sörtől senki sem minősül alkoholistának, azonban számtalan sportolóról tudunk, akiknek gondjai vannak az itallal – vagyis pont, hogy nincsenek gondjaik, éppen ellenkezőleg – sosem vetik meg az alkoholt. Szerencsére nem kell senkinek sem elköszönnie a komoly sportolói karriertől és a sikertől, hiszen minden problémára van megoldás.

A legfontosabb, hogy eldöntsd fejben azt, hogy le szeretnél szokni, véget szeretnél vetni a függőségnek. Ezt követően beírod a keresőbe, hogy “alkoholról leszokás” vagy “leszokni az alkoholról”. Első találatok között lesz a felepulok.hu oldal, amely számtalan ember életét adta már vissza – természetesen költői értelemben. Összetört, meggyötört, alkoholtól függő, mondhatni beteg embereknek adták vissza az életbe, és nem utolsó sorban önmagukba vetett hitüket. Számukra az alkoholról való leszokás egyet jelentett a megváltással.

A felepulok.hu weblapja nagyon könnyen átlátható, azonnal megtalálja az ember azt, amit keres. A felépülés folyamata egy állapotfelméréssel kezdődik, ahol megállapítják a helyzet súlyosságát és azt, hogy van-e hatással valakire vagy valamire a páciens viselkedése. A körülményeket mérlegelve elmagyarázzák a gyógyulás útját, megállapodnak közösen, a pácienst bevonva egy felépülési folyamatban.

A filmekkel ellentétben itt nem szükséges hosszú hónapokat, sőt éveket tölteni egy ilyen intézményben. A felepulok.hu az alkoholról való leszokást 28 nap alatt ígéri.  A program díja tartalmazza a szállás árát, a teljes ellátást, a különböző programokat a létesítményen kívül, illetve az esetleges utókezeléseket. Nem árulnak zsákbamacskát az itt dolgozók, minden előre egyeztetve van az ide érkezőkkel, legyen szó az anyagiakról vagy a kezelés menetéről.

Alkoholról leszokás

Külön fejezet szól azoknak, akiknek családtagjuk küzd ezzel a szörnyű függőséggel. Számukra lehetőség nyílik családi konzultációra, ahol együttesen próbálhatja a család és a szakértők meggyőzni az érintettet a program szükségességéről. Nagyon sokan vannak, akik a család és a szakértők együttes támogatásával tudnak csak erőt venni magukon, és beismerni azt, hogy ez a program jelenti az egyetlen kiutat.

Természetesen a 28 nap elteltével nem fog véget érni a program, ezért van szükség az utókezelésekre, illetve a család és barátok támogatására. A program sikeressége azonban vitathatatlan, hiszen számtalan, nyilván anonim visszajelzést olvashatunk az itt eltöltött időszakokról.

Kivétel nélkül mindenki elégedetten távozott az épületből a teljes(ebb) élet reményében. Egyöntetűen ajánlják a volt páciensek a Minnesota-modellre épülő felépülési programot, mely megváltoztatta az életüket. A program során kellő keménységgel, ugyanakkor gyengédséggel bánnak a betegekkel. Nem tartják őket embertelen körülmények között, mint ahogy attól sokan tartanak. Lehetőség van egy 3D-s körbejárásra is, ahol mindenki megbizonyosodhat arról, hogy a legjobb helyre fog kerülni. Gyönyörű napfényes házban tölthetik itt el a páciensek a 28 napot, mely egy pillanatig sem fog „börtönnek” tűnni. A tágas tereket tovább nagyítják a stílusosan kiválasztott világos színű bútorok és dekorációk. A fürdőszoba modern berendezése is növeli a kényelem érzetét, hiszen válaszhat mindenki a nap végén, hogy egy forró zuhanyra vagy egy masszázskádra vágyik leginkább.

Látható, hogy az alkoholról való leszokás nem jelent feltétlenül kínkeserves tortúrát, csak jól kell megválasztani a programot és az intézményt. A felepulok.hu kiváló választás azok számára, akik egy világhírű modellre épülő program keretein belül szeretnének profi segítséggel túllendülni a nehézségeken, hogy egy hónappal később új emberként léphessenek ki a négy fal közül, vissza a való életbe.

Amennyiben még mindig kételkedsz abban, hogy ez lenne számodra a megfelelő környezet, olvasd el a „Rólunk” menüpont alpontjait, kiemelten a „Média megjelenés” oldalt ajánlom. Szimpatikus, kedves és könnyen megérthető interjúkat lehet megtekinteni, melyeken főként Lovizer Dániel pszichológia hallgató nyilatkozik. Ez a rokonszenves fiatalember fog résztvenni az addiktológiai konzultáción édesapjával, Lovizer Jánossal.

A létesítmény szakemberei közé tartozik többek között Dr. Petke Zsolt, aki a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet addiktológiai osztályának Osztályvezető Főorvosa. Petke Zsolt őszintén számol be arról, hogy miként áldozta fel a családját és barátait a munkafüggősége miatt, mely által főorvos válhatott belőle. Nyíltan vállalja, hogy felépülő függő, aki a gyógyulás folyamata előtt reményvesztett volt és úgy gondolta, hogy a helyzete kilátástalan. Ezáltal a betegek sokkal közelebb érezhetik magukat a kezelőorvosukhoz, hiszen hasonló problémákkal küzdött ő is, melyeken sikerrel átlendült. Hatalmas inspirációt és pozitív modellt nyújt azok számára, akik hasonló cipőben járnak, mint amilyenben Dr. Petke Zsolt járt felépülési folyamata előtt. Őszintén, mérhetetlen mennyiségű empátiával szeretne segíteni másokon, hiszen az alkoholról való leszokás szinte sosem egyedül történik. Hozzá hasonló szakemberek segítik végigjárni azt a rögös utat, melyre szükség van a teljes felépüléshez.

A felepulok.hu szakembereinek szent küldetése az, hogy segítséget nyújtsanak azoknak embereknek és családoknak, akik ezen súlyos függőség áldozatai. Fontos kiemelni, hogy egy függőség sosem csak az adott embert érinti, hiszen a vele együtt élők, a hozzátartozók életére is nagyban kihat ez a fajta szenvedélybetegség. Rengetegen válnak agresszívvé az alkohol hatása miatt, mely családon belüli erőszakhoz vezet. A szakemberek képzett orvosok, ápolók, pszichológusok és pszichiáterek, akik testi-lelki támogatást adnak a bekerülő betegeknek.

alkoholtól leszokás
Nem vagy egyedül!

Egy szó mint száz, nem csupán a „híres” emberek küszködnek súlyos alkoholproblémákkal. Lehet szó világbajnok kézilabdásról, Oscar-díjas színésznőről vagy a szomszéd Pityu bácsiról, minden esetben egy emberről, egy emberi életről beszélünk. Nem szabad figyelmen kívül hagyni az intő jeleket és szemet hunyni a partnerünk vagy családtagunk függősége felett. A szakszerű segítség egyáltalán nem jelenti azt, hogy drasztikus módszerekkel fogják kirángatni szerettünket a sörös üvegek közül. Nem fogja senki sem kikötözni, korbácsolni és éheztetni a pácienseket. Verőfényes, világos szobákban, gyönyörű zöld környezetben várja a felépülni vágyókat és akarókat a felepulok.hu csapata, akik szakszerű és modern segítséget kínálnak.

Végül pedig egy-két feles nem a világ vége, hiszen mindannyian szoktunk lazítani egy hosszabb nap után. Nem kell feltételezni, hogy párunk alkoholista csak azért, mert hétvégente legurít pár sört a barátaival, néha pedig whisky szagú a pólója. Amennyiben viszont felmerül bennünk a gyanú, tájékozódjunk, nézzünk utána és kérdezzünk bátran, hiszen a rendszeresen ismétlődő, gyakori alkoholizálásra érdemes felfigyelni a saját, és szeretteink érdekében is. Az alkoholról leszokni nagyon bonyolult és összetett, komoly pszichológiára van szükség, hiszen minden fejben dől él. Szakszerű segítséggel pedig olyan könnyedén fog helyre jönni minden, hogy észre se vesszük, hogy elrepült az a 28 nap.