Kézilabda lencsevégen

Mivel évekig volt szerencsém sportgimnáziumba járni, nem idegen tőlem a testmozgás: hosszú ideig kézilabda-edzésekre rohangáltam az órák után.

Ez korántsem volt túl kifizetődő tevékenység sem a modorom, sem pedig a fizikai épségem tekintetében: sokáig igen bárdolatlanul és szókimondóan viselkedtem még a tanárokkal is, az osztálytársaimról nem is beszélve. Hazaérve a suliból, érdekes módon, visszaváltoztam kis angyallá, csak a tantermek közelében nem bírtam valamiért magammal.

Modortalanságomhoz nagy mértékben hozzájárult, hogy az egyik csoporttársam adta alám a lovat: ő sem volt valami tisztelettudó a környezetével a „kézilabda-tanulmányok” időszakában.

Persze azért, elnyertük méltó büntetésünket: a tanárok – természetfotósokat megszégyenítő türelme ellenére – az egyik év végén intővel díjazták a hozzáállásunkat.

Azt szokták mondani, hogy ezek a „megrovások” nem igazán számítanak egy inadekvátan viselkedő diák javulásában. Nálunk azonban igenis számított, mert – sportos gőgünk ellenére – nagyon is érdekelt bennünket a jövőnk. Pár hónap alatt össze is kaptuk magunkat, és mind a szorgalmi-, mind pedig a magaviseleti jegyeink nagyfokú fejlődésnek indultak.

Belőlem magyar tanár lett, a „tettestársamból” pedig fényképész.

Kacifántos múltunkra való tekintettel őt kértem fel, amikor családi fotósra volt szükség. Régi barátról nem illik rosszat mondani, de, ha csak egy cseppnyi kritikát is megfogalmazhatok, be kell vallanom, hogy nívósabb képekre számítottam.

Arra gondoltam, hogy ezt mégsem hagyhatom annyiban, mivel a feleségem sem rajongott a rólunk született fotókért.

Neki is láttam a kutatómunkának az internet zűrzavaros dzsungelében: az első keresőoldalon meg is találtam a szoboszlaikriszti.hu nevű oldalt, ahol jobbnál jobb minőségű fotográfiák jöttek velem szembe. Meg is beszéltük otthon, hogy fussunk neki még egyszer a fotóknak, mert az egykori csapattárs sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Szoboszlai Kriszti azonban homlokegyenest az ellenkezője volt a tesiteremből feltornázott fényképésznek: kiválóan értett a fény-árnyék viszonyok beállításához, a bizalmat keltő kommunikációhoz, ráadásul még a kisfiunk is megkedvelte őt. A terjedelmes sport-múlttal rendelkező régi barát ugyanis rendkívül félelmetesnek tűnt azzal az óriási géppel a kezében. Nemcsak a kisfiunk számára, ha jobban belegondolok, igazából nekünk is.

A fényképész hölgy viszont jelét sem mutatta a félelmetességnek: könnyen ki lehetett vele jönni, előzékeny volt a kisfiunkkal és velünk is egyaránt, és arra törekedett, hogy olyan képek készüljenek, amilyenekről mindig is álmodtunk.

Ez – hála Istennek – meg is valósult: a családi fotós az időben is remekelt. A sejtett, több hetes várakozási idővel ellentétben, pár napon belül kézhez kaptuk a várva várt fotósorozatot.

A szoboszlaikriszti.hu persze nemcsak akkor jelenthet megoldást, hogyha családi fotózásra vágyunk. Van lehetőség kismama fotózásra, illetve esküvői -és művészi fotók készítésére is, így nagy valószínűséggel, nincs olyan szituáció, amelyben ne tudna segítséget nyújtani, ha képkészítéséről van szó.

Az egyetlen kitétel talán, amit érdemes észben tartani, hogy a tervezett esemény előtt azért tanácsos minél előbb időpontot egyeztetni a dátumot illetően a fényképésszel, hiszen az előkészületek igényelnek némi időt.

Kissé kínos volt, amikor a régi barát átjött hozzánk vendégségbe, és a családi fotós képsorozatának hollétéről kérdezősködött. Olyankor általában a Szoboszlai Kriszti-féle szériát gyorsan ki kellett cserélni az általa készítettre, persze, ez nem mindig jutott eszünkbe időben.